G U L A G

A GULAG története

A Gulag kifejezés alatt a Szovjetunió egészét behálózó koncentrációs és munkatáborrendszert értjük. A GULAG egy orosz mozaikszó: Glavnoje upravlenyije iszpravityelno-trudovih lagerej, melynek jelentése magyarul Javítómunka-táborok Főigazgatósága. Hivatalosan 1930-ban hozta létre a szovjet titkosrendőrség, bár lágereket már korábban is működtettek.

A táborokban a Sztálin által vezetett kommunista hatalom ellenzőit, hadifoglyokat, illetve más okokból elhurcoltakat tartották fogva azzal a céllal, hogy elkülönítsék és megfélemlítsék őket, munkaerejüket pedig ingyen használják fel.

Az elmaradott szovjet állam iparosítását a Gulag ingyenes munkájával igyekeztek megoldani. A rabok bányákban, erdőirtásokban, vasút- és útépítéseken dolgoztak, de ők ásták ki például a Fehér-tenger-csatornát is.

A táborok az elrettentést is szolgálták, mivel a Gulagra kerülés veszélye a Szovjetunió lakosságát is fenyegette. A sokszor lakatlan területeken létrehozott táborokban olyan munkákra kényszerítették a foglyokat, amelyeket önszántából senki sem végzett volna el. A rabszolgaként tartott foglyokat napi 10–12 órán át dolgoztatták embertelen körülmények között, megfelelő szerszámok nélkül. Élelemhiány, túlzsúfoltság, rossz higiénia, elégtelen egészségügyi ellátás és hiányos ruházat jellemezte a körülményeket.

A Gulagra került rabokat általában is 15–25 év kényszermunkára ítélték, de a II. világháborúban ez a büntetés várt a hadifogságba esett katonákra is. Ekkor a táborhálózat 350 főtáborból és körülbelül 4000 melléktáborból állt.

Az 1950-es évek elejére befejeződött a Szovjetunió iparosítása, a táborok fenntartása pedig már nem volt kifizetődő. A Gulag-rendszer felbomlásáról azonban csak Sztálin 1953. márciusi halála után eshetett szó. 1954-ben megindult a politikai foglyok felszabadítása, a Gulag intézményét 1960-ban számolták fel, de a politikai megfélemlítés tovább élt...

Mivel a szovjetek nem vezettek pontos nyilvántartásokat, így a Gulagon raboskodók számáról csak becsült adatok léteznek. Ezek szerint Sztálin rémuralma alatt összesen mintegy 50 millió ember járta meg a kényszermunkatáborokat, kiknek mintegy harmada (10-20 millió ember) pusztult el. A rendkívül magas halálozási arány oka, hogy a táborokban pokoli állapotok uralkodtak. A legtöbb áldozatot a szibériai táborok szedték: a kolimai aranylelőhelyeken például a rabokat még -50 Celsius fokban is dolgoztatták, a halálozási ráta pedig évi 30 százalék volt.

Magyarok a GULAG-on

Magyarok főként a II. világháború következményeként kerületek a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba, hadifogolyként, közmunkára összegyűjtött civilként, vagy politikai elítéltként.
A politikai foglyokat legtöbbször mondvacsinált vádakkal ítélték el 10-25 év közötti szibériai száműzetésre, közülük a legtöbben még a 20 éves korukat sem érték el. A katonai bíróságok a tárgyalásokat orosz nyelven bonyolították le, sokszor azt sem tudták az elítéltek, mit írnak alá.
A civilek közül sokan a „málenkij robot" áldozataivá váltak. A szovjet Vörös Hadsereg által elfoglalt magyar területeken romeltakarításra, „kis közmunkára” való hivatkozással a nyílt utcáról gyűjtöttek és vittek el férfiakat 17-től 45 éves korig, nőket 18-tól 30 éves korig. Csak Budapestről 100.000 polgári személyt hurcoltak el szovjet lágerekbe.

Magyarországon 1945-ben közel 80 felvevő és 10 gyűjtőtábor működött, ahol rettenetes körülmények uralkodtak. A zsúfoltság, a fűtés és a higiénia hiánya, a minimális élelmezés járványok terjedéséhez, óriási halandósághoz vezetett. Ehhez társult még a „zabrálás”, azaz a foglyok szervezett kirablása.
A gyűjtőtáborokból több hetes, marhavagonokban történő szállítás után érkeztek meg az életben maradottak a szovjet lágerek valamelyikébe. A legtöbb magyar a Donyeck-medence szénbányáiba került.
Csak becslések állnak rendelkezésre, ezek szerint mintegy 600 -700 ezer magyar járta meg a szovjet lágereket, közülük 300 ezren haltak meg a szállítás és a kényszermunka során.

1945 és 1948 között a magyar állami vezetés többször kérte a kényszermunkatáborokban sínylődők hazahozatalát, de miután 1948-ban a kommunista párt megszerezte a teljhatalmat, a kérdés lekerült a napirendről. Innentől azt hangoztatták, hogy akiket 1948. december 31-ig nem engedtek el, azok háborús bűnösök.

Sztálin halála, 1953 után kezdték hazaengedni a foglyokat, a csoportos szabadon bocsátások 1956 elejéig eltartottak, de voltak, akik csak később térhettek haza. Az utolsó magyar hadifogoly, Toma András, 2000-ben érkezett Magyarországra.

A hazaengedett foglyok közül azonban sokan nem térhettek haza családjukhoz, mert azonnal internálták őket. Megmondták nekik, hogy a magyar hivatalos szervek szemében ők bűnösök maradnak. Másokat ugyan hazaengedtek, de őket is titoktartásra kötelezték. A visszatértek legtöbbje súlyos betegen, megrokkanva érkezett vissza hazájába, ahol nemcsak segítséget nem kapott, hanem még munkát is csak nehézségek árán talált. Megbélyegzett bűnösöknek tekintették őket, és akként is kezelték őket. A rendszerváltásig hallgatniuk kellett...

A cserkészmozgalom története

A “cserkész” szó gyakran elhangzik, de kevesen tudják, hogy mi is ennek a lényege. Betekintést nyerhetünk a cserkészetbe a történelemből, a televízióból, de mindig másféle információk birtokába jutunk.

„Én egy egyszerű ötletet javasoltam. Ha nem lesztek elég óvatosak, mozgalommá válik az elgondolás, s ha továbbra sem vigyáztok, még szervezet is válhat belőle. És ha lesz egy szervezet, akkor mindennek vége.” Robert Baden-Powell. Ez egyszer az Alapító is tévedett.

A fiatalok lelkesedésének hatására nemcsak Angliában, hanem az egész világon elterjedt a mozgalom. Különböző nagytáborokat, dzsemborikat rendeztek. Ahány ház, annyi szokás: ez a cserkészeten belül is megtalálható. Különféle helyekről, más szokásokkal érkezünk, de valami közös mindig van bennünk: szeretet a dicső mozgalom iránt.

A mozgalom szülőföldje Anglia, de híre egész Európában, később az egész világon elterjedt. A cserkészet megalapítójának volt egy sajátos beceneve: Bi-Pi, amiről csak pár ember tudja, hogy honnan származik. Angolul a cserkészek köszöntése, a Légy résen = Be prepared! Vagyis: Bí-Pí. Továbbá ez a rövidítés összecseng az Alapító monogramjával is.

A cserkészet alapítója, lord Robert Baden-Powell, 1857. február 22-én látta meg a napvilágot egy londoni család nyolcadik gyerekeként. Katonai pályára lépett, és első nagy sikere a dél-afrikai második búr háború volt, ahol sikeresen megvédte Mafeking erődjét, fiatalokat is megbízva feladatokkal. Elhatározta, hogy összefoglalja egy könyvben, hogy miket tanítana nekik. Ez a híres Scouting for boys, azaz Cserkészet fiúknak című könyve, melyet 1908-ban adott ki.

Az elméleteit gyakorlatban is ki akarta próbálni, ezért 1907-ben megrendezte az első tábort Brownsea szigetén. A kezdetben ifjúsági hadijátéknak induló cserkészet az évek során teljes mozgalommá fejlődött. A cserkészfiúk után nem sokkal megjelentek a cserkészlányok is. Majd kitört az I.  világháború. Volt, akiket besoroztak, a többiek önkéntes munkát végeztek a hazájuk védelmében. A fiataloknak a cserkészet a szórakozást és a társadalom hasznos polgárává való válást nyújtotta.

Világtalálkozók

Az első világdzsemborit 1920-ban, az I. világháború után rendezték Londonban. A mindenkori találkozó célja, hogy a különböző népek fiai megismerjék egymást és barátságokat kössenek, abban a reményben, hogy ezáltal elkerülhető legyen egy, az I. világháborúhoz hasonló, szörnyű háború.

Dzsemborikat átlagosan négy évente tartanak. Ez alól két kivétel volt: 1937 és 1947 között nem tartottak dzsemborit a II. világháború miatt.

Az első hét dzsemborit Európában tartották, míg a nyolcadikat Észak-Amerikában, azóta Afrika kivételével minden lakott kontinens sorra került.

A 4. világdzsemborit 1933-ban Magyarországon, a gödöllői Királyi Parkban rendezték.

Baden-Powell élete utolsó éveiben Kenyába vonult vissza, és ott halt meg 1941. január 8-án. Utolsó üzenete a cserkészekhez szólt:

“Szeretnék Tőletek egy pár szóval elbúcsúzni. Azt hiszem, hogy ez az utolsó alkalom, amikor Hozzátok szólhatok. Így vegyétek, amit mondok. Nagyon boldog életetek legyen! A helyes út a boldogság eléréséhez az, ha másoknak szereztek boldogságot. Kíséreljétek meg ezt a földet egy kicsit jobb állapotban hátrahagyni, mint ahogy találtátok! Legyetek résen tehát, hogy boldogan élhessetek és halhassatok! Legyetek hűek fogadalmatokhoz akkor is, ha már kinőttetek a fiúkorból, és

Isten legyen veletek!”

Bi-Pi beszéde a gödöllői dzsemborin: “Mindegyiktek hordja a Magyar Fehér Csodaszarvas jelvényét. Kívánságom, hogy őrizzétek e jelet és emlékezzetek arra, mikor elmentek innen. Az ősmagyarok követték a csodaszarvast s ez a Boldogság ösvényére vezette őket. A Fehér Szarvast a cserkészjellem szimbólumának tekinthetjük. Ez vezet benneteket szembenézve új kalandokkal, melyekre a cserkészet céljainak követése közben akadtok.”

A magyarországi cserkészmozgalom története

A magyarországi cserkészet kezdetei

1910. Az első „búr kalapos” csoportok megjelenése Magyarországon. Az angol minta nyomán indultak el a mozgalom kezdeményezői: a protestáns Megyercsy Béla és Dr. Szilassy Aladár, a katolikus Sík Sándor és a zsidó Bing Ede, így mondhatni vegyes vallású, felekezetekhez nem kötődő mozgalomként született meg a cserkészet Magyarországon. Velük egy időben  Tas József és Demjén Géza a fővárosi polgári iskolák diákjaira építettek a német Pfadfinder-mozgalmat követve egy új mozgalmat, akik magukat őrszemeknek nevezték.

1912. december 28. Megalakult a Magyar Cserkészszövetség

1913. június 28.  a Magyar Cserkészszövetség és a Magyar Őrszem Szövetség egyesült, és létrejött a Cserkész-Őrszem Szövetség. Később az Őrszem elnevezés lekopott, a polgári liberális elveket valló csoport háttérbe szorulása, a kitörő világháború és a belpolitikai helyzet alakulása miatt.

1913. A vági tutajút július 5. és 21. között zajlott, amely az első igazán jelentős magyar cserkész megmozdulás volt. Ugyanebben az évben tartották az első vezetőképző tanfolyamot is.

1914. A vezetők katonai behívása miatt több cserkészcsapat feloszlott (az addig létrejött nagyjából 40 csapatból). A Világháború ugyan lassította, nehezítette a csapatok létezését, de a fiatalabb nemzedék (14-16 éves őrsvezetők) tartotta magát és megfogyatkozott csapatát.  Ahol tudtak, segítettek, például a pályaudvarokra érkezett sebesültek ápolásával.

1919. szeptember 21. a Magyar Cserkész Szövetség újraalakulása. Ravasz Árpád, Sík Sándor, Major Dezső vezetésével, 1-2 ezer fővel. Továbbá a magyar leánycserkészet megszervezése is elkezdődött, néhány fővárosi tanárnő és leányiskolai tanár jóvoltából, ám csak nagy nehézségek árán sikerült elérniük, hogy önálló szövetséget alakíthassanak (1924).

1920. Megjelent a Magyar Cserkész című folyóirat. Május 5-én megalakult a Nyugat-magyarországi Cserkészszövetség (NYMCsSz), ősszel megtartották első közgyűlésüket, zászlót szenteltek és megszervezték az első gárdaversenyüket. A szövetség budapesti központja az önállóan működő szövetségben vetélytársát látta. 1921-ben megjelent a Cserkészfiú című lapjuk. Azonban ez a szövetség csak két évig létezett.

A húszas évek elejétől sok csapat szerveződött, amik igyekeztek eleget tenni az igazolás feltételeinek.

1922. Gróf Teleki Pált, a kormányzót kinevezik főcserkésznek. Magyar cserkészek felveszik a kapcsolatot külföldi csapatokkal is.  A Magyar Cserkész című lap mellett megjelentek az első módszertani kiadványok, így a Vezetők könyve. Rendszeressé váltak az őrsvezetőképző táborok, és elkezdték a 12 évesnél fiatalabb gyerekekkel - apródok, később farkaskölykök - való foglalkozást.

1924. Kiépült a cserkészet országos szerkezete. Cserkészkerületekre osztották hazánkat, a csapatokat megszámozták, létrejöttek a helyi irányító testületek. A II. dzsemborin, Koppenhágában a nemzetek versenyében a magyar cserkészek Anglia és az USA után a harmadik helyet szerezték meg. Ettől kezdve állandósulnak a külföldi táborozások. Megjelent az MCsSz hivatalos kiadványaként a Vezetők Lapja.

1926. Megyeri Nemzeti Nagytábor közel 8000 cserkész részvételével, 11 nemzet 235 cserkésszel képviseltette magát. A magyar cserkészet „nagykorúvá” vált.

A magyarországi cserkészet virágkora

1927. Kiépült a szövetség intézményrendszere, megnyílt a Hárshegyi Cserkészpark -, melynek megálmodója, kialakítója és hosszú évekig a parancsnoka Sztrilich Pál volt -, az Újpesti Központi Vízitelep, megnyitotta kapuit a Cserkészbolt. Nemzetközi sikerek időszakának kezdete.

1928. –Az alapító, Bi-Pi magyarországi látogatása. Tiszteletére 8000 magyar cserkész vonult fel az Üllői úti FTC pályán. Parádon alakult meg a WAGGS, a leánycserkész világszövetség.

1933. augusztus 2-15.– IV.  dzsembori Gödöllőn, mely hatalmas szervezői és erkölcsi sikert hozott a magyar cserkészet számára. 1931-ben nyerte meg a Szövetség a rendezés jogát, a világtalálkozón összesen 30 000 cserkész vett részt, ebből 15 000 volt a külföldi 54 nemzetből. A tábor jelképe a Csodaszarvas lett.

1934. Elindul a népi hagyományokat ápoló cserkész szakág, a regöscserkészet.

1939. július 22-augusztus 14. I. Leánycserkész  dzsembori Gödöllőn (Pax Ting - béketalálkozó - néven). Teleki Pált ismét miniszterelnökké nevezték ki.

1940-re már 50 ezer tagot számolt a Szövetség. Ábrahámhegyen megkezdik a népi hagyományokra épülő, új próbarendszer kidolgozását Teleki Pál útmutatása alapján. Később ezt Teleki-hagyaték néven emlegették. A népművészet értékeit feltárni és megismerni akaró regöscserkészet szárnypróbálgatása is erre az időszakra esik. Ez lesz a későbbi táncházmozgalom alapja.

1941: Tragikus események sora: meghalt Teleki Pál, az alapító Bi-Pi halála és az ország belépett a Szovjetunió elleni háborúba.

1943-44. országos cserkészjátékokat rendeztek, a kiképzésben a gyakorlati ismeretekre fektették a hangsúlyt. Az első világháborúhoz hasonlóan a cserkészek ahol tudtak, segítettek: rengeteg hulladékot gyűjtöttek, 5440 fiú egyházi szolgálatot végzett, Budapesten segítettek légitámadásoknál megsérülteken, rendszeresen teljesítettek szolgálatot a légoltalmi megfigyelő pontokon.
 

1944-ben a nyilasok feloszlatták a Szövetséget, de a végrehajtásra már nem maradt idejük.

1945. A harcok befejeződése után a csapatok egy része ismét megkezdte a gyerekekkel való foglalkozást, és idővel a Szövetség is újraéledt.

1946. A második világháború után a Magyar Kommunista Párt igyekezett az 1946-ban megalakuló Magyar Úttörők Szövetségébe beolvasztani a magyarországi cserkészmozgalmat. 1946. július 20-án a megszálló csapatokat irányító Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet alelnökének segítségével elérték, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök betiltsa a "fasisztabarát" ifjúsági egyesületeket, köztük a Magyar Cserkész Szövetséget. Július 22-én megalakult az új összetételű, kevésbé vallásos és a hatalom számára “kezelhetőbb” vezetésű Magyar Cserkészfiúk Szövetsége.

1947. megtörtént a kommunistáknak a mozgalomba való nagyarányú beépülése, így a cserkészközpontban a legfontosabb pozíciókat már kezében tartották. VI. dzsemborit Franciaországban rendezték meg. Ezen még részt vehettek a magyar cserkészek.

1948. a Magyar Cserkészfiúk Szövetségét erőszakkal beolvasztották a Magyar Úttörők Szövetségébe, és a cserkészmunkát végleg betiltották.

A magyarországi cserkészet emigrációban

1948. Külföldön, az európai menekülttáborokban megalakították a  Magyar Cserkész Szövetséget, hazánkban pedig illegálisan folyt tovább a cserkészélet.

1950. az európai menekülttáborok kiürülése után - Afrika kivételével - az összes kontinensen magyar cserkészcsapatok alakultak, és többségük a mai napig él és dolgozik

1955. Brazíliában megrendezték az első regös tábort, a népművészeti kincseink és kultúránk ápolására.

1956. rövid időre újraéledt a cserkészet. A forradalom leverése után külföldre emigráltak közül sokan kapcsolódtak be a cserkészetbe, így a magyar cserkészet már Argentínától Ausztráliáig terjedt.

1957: Új működési célt fogalmaztak meg a külföldön élő magyar cserkészek vezetői: “úgy éljünk, úgy gondolkozzunk és dolgozzunk a magyar közösségért, úgy támogassuk az elesett helyzetben szenvedő magyarságunk lelki, szellemi és anyagi életét , ahogy ebben a nehéz helyzetben most ő (Teleki Pál) tenné”. Ekkor már 51 csapat működött, 3516 taggal a “szabad világ” országaiban.

1963. Sík Sándor halála

1967. Az emigrációban működő magyar cserkészek vezetői felismerve a kiscserkészet jelentőségét, már önálló képzéseket szerveztek a kiscserkész vezetők  számára, és ettől az évtől minden nyáron iskolatábort is rendeztek.

1970-1980. a világ majd minden táján szétszórva működő magyar cserkészcsapatok “intézményrendszere” (csapatotthonok, cserkészházak, cserkészparkok, vezetőképző táborok, közös táborozások) folyamatos és zökkenőmentes minőségi cserkészmunkát tettek lehetővé. Újabb és újabb, most már a befogadó országokban született generációk ismerkedtek meg a magyar cserkészettel, kultúránk hagyományaival, értékeivel.

A magyarországi cserkészet újjászületése

1988.  A politikai változások nyomán a Magyar Cserkészszövetség a 40 évvel ezelőtti hagyományok alapján újraalakult Budapesten

1990. Szerte az országban újjáalakultak a cserkészcsapatok. Számuk rövid idő alatt 200-ra emelkedett. Az újjászerveződést könyvekkel, képzésekkel és anyagiakkal segítő nyugati magyar cserkészet megváltoztatta a szervezete nevét, innentől a Külföldi Magyar Cserkészszövetség nevet használták. A Kárpát-medence magyarlakta területein egymás után születtek meg a magyar cserkészek szervezetei: a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, a Romániai Magyar Cserkészszövetség, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség, a Horvátországi Magyar Cserkészszövetség. A nyugati magyar cserkészek, és egy idő után a hazai szövetség is igyekezett segíteni őket, főleg vezetőképző rendezvényekkel, melyek közül többet Gödöllőn tartottak meg.

1991. dzsembori Dél-Koreában, ahol Magyarországot újra képviselték a cserkészek. Ugyanekkor került sor a leányfalui 1004. Szent Anna Cserkészcsapat zászlószentelésére is.

1993. Gödöllői Emléktábor a gödöllői dzsembori 60 éves évfordulójára 1500 résztvevővel, köztük leányfalusiakkal is

1996.  Kárpát-medencei Cserkésztestvériség Nagytábor Ópusztaszeren, a honfoglalás 1100 éves évfordulójára, 1100 itthoni és külföldi magyar cserkésszel

1998.  Hadijáték Pákozdon a pákozdi csata 150 éves évfordulójára

1999. Az ezredfordulóra kialakultak, illetve megszülettek a cserkészeten belüli szakágak is: a népi hagyományok felelevenítését célzó regöscserkészet, az egykori sokszínű vízi életet újrateremteni szándékozó vízicserkészet. A második világháború előtt rövid ideig tevékenykedő repülős cserkészet, kicsit megváltozva, szintén újjászületett. A vitorlázó repülés helyét egyre inkább az ejtőernyőzés felé fordultak. Új, előzmények nélküli szakágként jött létre a lovas-cserkészet.

2000. Millenniumi Emléktábor Esztergomban 1700 cserkész részvételével. A tábor szervezői, vezetői és résztvevői között leányfaluiakat is találhatunk szép számban.

2013. Nemzeti Nagytábor Ócsán 4200 zömében magyar résztvevővel, köztük határon túli magyar cserkészek is voltak szép számban.

Cserkészet a kommunista rezsim alatt

Kísérlet a cserkészmozgalom felszámolására

1945-ben a kommunisták létrehozták a diktatúrát előkészítő gyermeknevelő szervezeteket (MADISZ, Úttörőmozgalom), de ezek mellett egyenlőre még meghagyták a munkás- és egyéb szervezeteket. A cserkészvezetőknek nagy nehézségek árán sikerült az egész országban újraindítani a mozgalmat: újjáalakult a 10 cserkészkerület is. 1945 őszén sor került a tisztújító közgyűlésre. Eddigre a cserkészetben két csoport alakult ki: a ‘keresztény’ (elsősorban katolikus egyházi, egyházközségi csapatok és a reformátusok egy része), és emellett az ‘ideiglenesen működő szövetségi vezetők’ és követőik. A cserkészetet azonban egyre nyíltabban nyilvánította a kiépülő kommunista diktatúra ellenségnek, és megkezdte aknamunkáját a cserkészet ellen.

1945 tavaszán Temesy Győző cserkésztisztet koncepciós vádakkal népbíróság elé állították. A cserkészetben három különböző irányzat működött már ekkor. A legerősebb az ún. katolikus vonal volt, mely ragaszkodott Bi-Pi szándéka szerinti jellemnevelő, valláserkölcsi alapokon nyugvó neveléshez. Az ICHTHYS mozgalomban a protestáns cserkészek szintén a valláserkölcsi alapú cserkészetet támogatták, de nagyobb részük úgy gondolta, hogy a cserkészeten belül nem beszélnek vallásról, mert az a lelkészek feladata, és szerintük sem a papok, sem a lelkészek nem lehetnek parancsnokok. A harmadik csoport az ún. szabadelvű csoport volt, melyet az ateista hatalom motivált. Nézetük szerint minden ember lehet cserkész, még az ateista is.

A cserkészmunka hivatalos végét Rajk László belügyminiszter 1948-ban kiadott rendelete jelentette, aki a különféle társadalmi szervezeteket, köztük a cserkészetet (akkor Cserkészfiúk Szövetsége) rendeleti úton betiltotta.

1949 nyarától egyre nagyobb volt a cserkészettel járó kockázat. Egyre inkább titokban kellett tartani a cserkészlétet, egy idő után már olyan mértékben, hogy a cserkész szót egymás közt sem alkalmazták. A megnevezésük általában az indián lett, bár a csapatok nem is egyeztettek ezzel kapcsolatban. Voltak, akik az ősmagyar, vagy a hun mondavilág, vagy akár a betyár romantikára építkeztek.

Az ország több pontján voltak olyan vezetők, akik tovább vitték a cserkészet szellemiségét, és voltak olyan szülők, akik tudták ugyan, hogy mekkora kockázatot vállalnak ezzel, de gyermeküket segítették abban, hogy cserkész lehessen.

Az egyik ilyen hely Pécs és környéke volt, ahol a 637. sz. Pius cserkészcsapat, a nehéz évek során is fenn tudott maradni. Mohácson is működött az indián cserkészet. Ez főként a cserkészet és Fehér Szarvas (Borvendég Deszkáss Sándor) ifjúsági regényei nyomán szerveződött meg.  A fővárosban sem veszett el a mozgalom: volt piarista vonal, Barlay-vonal, Regnum Marianum és természetesen cserkész vonal is. Az egyik és sokszínű budapesti központ a Szentimreváros volt. Később Kölley György atya Dunabogdányban virágoztatta fel - az akkori lehetőségekhez viszonyítva - a katakombacserkészetet. Megdöbbentő, és a korszakra jellemző, hogy a kommunista párttitkár gyermeke is Gyurka bá’-ék közé tartozott. A párttitkár minden alkalommal figyelmeztette a csapatot, ha az ÁEH (Állami Egyházügyi Hivatal az ÁVO/ÁVH/BM egyházi ügyekkel foglalkozó részlege) túlságosan érdeklődni kezdett a Bogdányban folyó ifjúsági munka iránt.

A hatalom természetesen mindent elkövetett ezen “aknamunka” megakadályozására. Ennek volt része a “kamaraerdei ügy” is, ami révén “ki lehetett vonni a forgalomból” az “izgága papokat” - és meg lehetett félemlíteni a szülőket, gyerekeket/ fiatalokat. Fontos, hogy a Rákosi rendszer bukása, és az 1956-os forradalom leverése után sem változott érdemben a helyzet ezen a téren. Ezt bizonyítják a Belügyminsiztérim III/III ügyosztályán gyűlő “Fekete Hollók” fedőnévvel ellátott vaskos dossziéi, amik az 1961-es nagy letartóztatást készítették elő. Ekkor az ifjúsággal foglalkozni merő papokat “gyűjtötték be”, lényegében egyetlen éjszaka alatt, és állították őket bíróság elő a rendszer megdöntésének vádjával. Ezt a pert első regnumi-per néven is szokták emlegetni, mert nagyon sok, e közösséghez tartozó vagy velük kapcsolatot tartó személy volt az elítéltek között.

A katakombacserkészetről máig nem tudni sokat. A titkosszolgálati és bírósági forrásokban is csak néhány ügyről találunk adatokat. Ez indirekten bizonyítja, hogy volt, ahol sikerült teljesen titokban tartani tevékenységüket. E titoktartás sajátosságait így foglalták össze utólag a Szentimrevárosban átéltek alapján: ”Minden alkalommal csak egy cédulát kaptak, amin rajta volt, hogy hova és hányra menjenek, így indultak el a vándortáboraikba, kirándulásaikra. Aki a sor végén ment, arra egy gereblye volt felkötve és azon egy tégla volt, ami lenyomta. Így senki nem tudhatta, hogy hányan jártak arra. Nagyon figyelniük kellett, hogy minden apró jelet eltüntessenek maguk után. Mindig vándortáboraik voltak, mert az sokkal biztonságosabb, mint az állótábor, ha titokban akarod tartani a hollétedet. Legtöbbször vidékre mentek és apátságokban vagy cserkész ismerősök nyaralójában szálltak meg egy-egy éjszakára 3 személyes kis sátrakban.

A titoktartás és a biztonság meghatározó eleme volt a szóbeliség, és a nem dokumentálás. Ha nincsenek iratok, névsorok, fényképek, akkor az esetleges lebukás esetén nincsenek bizonyítékok. (Ezen túlmenően ekkor kevesek rendelkeztek fekete-fehér filmmel dolgozó fényképezőgéppel. Nem csak a digitális képrögzítés volt sci-fi ebben az időben, de a színes film is elérhetetlen volt a többség számára! Az esetleges fényképezés esetén további kockázatot jelentett, hogy a filmek kidolgozása -előhívás, papírra nagyítás- állami vállalatoknál volt csak lehetséges, ahol látták a képeket, és esetleg jelentették a látottakat. Kisebb kockázatot jelentett a szintén megfigyelt munkahelyi vagy iskolai fotó(szak)körök felszerelésének használata, de itt is nagy volt a lebukás veszélye. Csak néhány embernek volt otthon megfelelő berendezése és tudása a házi filmkidolgozáshoz. Ezért felbecsülhetetlenül értékes az a fényképanyag, amit Zakariás István őrzött meg.

Gyurka bá’ 1954. februárjában szabadult. Annak az évnek a nyarán már több cserkésztábort is vezetett. Mindkét táborról fényképalbumot készített, melyet a tábor résztvevőinek adott.

Ezekből az albumokból származnak a képek.

Hány éves kortól lehetett járni cserkészkedni Gyurka bá’-hoz?
10 évesen lehetett elkezdeni ekkor lett kiscserkész, majd a cserkész fogadalom tétel 14-16 éves kor körül volt.

Hányan folytatták illegálisan a cserkészetet?
Szentimrevárosban osztályonként (40 fő) körülbelül tízen.

Hogyan lehetett illegálisan cserkészkedni?
Soha senkinek nem szabadott elmondani, hogy kikkel és mit csinálnak.

Milyen érzés volt illegálisan cserkészkedni?
Nagyon jó volt, mert barátokkal voltunk közösségben és katolikusnak neveltek minket.

Milyen volt a tábor felszerelése?
A hátizsákban a saját felszerelések, a nagymennyiségű élelmiszert postán adták fel.

Hogy zajlott egy őrsi foglalkozás?
A helyszín (lakások) titkos volt, a foglalkozáson elméletet tanultak és a túrák alkalmával hasznosították ezt a tudást.

Milyen volt egy tábor?
Egy hetesek voltak Magyarország hegységeiben, legtöbbször vándortábor, ahol napközben kirándultak.

Voltak hétvégi programok?
Természetesen, kirándulni mentek legtöbbször a Pilisbe, néha ott is éjszakáztak.

Voltak lányok a cserkészetben?
Voltak, de nagyon kevesen a nemeket elég jelentősen elválasztották egymástól a cserkészetben is.

Voltak olyanok, akiket elvittek, bezártak?
Sajnos igen, de ez korszakonként változott.

Voltak kiscserkészek?
Természetesen, az én lányom is.

rel="kommunista_rezsim_balalton">

A Kamaraerdei ügy

Az egyik korabeli újság így adott hírt az eseményről:

Gyilkos fasiszta összeesküvést leplezett le a rendőrség

Diákok, papok a letartóztatottak között

Május 10-én Budapest valamennyi egyetemét, főiskoláját s az egyetemet környező utcákat sűrűn elborították fasiszta röpcédulák. A röpcédulák, amelyek „Ime kiáltom, íme üvöltöm, halld meg kiáltásom, élő magyar!” felkiáltással kezdődtek, a legvadabb módon uszítottak a demokratikus pártok, valamint a fennálló rendszer ellen. A politikai rendészeti osztály figyelemmel kísérte a szervezkedést és csak arra készült, hogy birtokába jusson a titkos szervezkedés névsorának, amelynek alapján felgöngyölítheti az egész fasiszta összeesküvést.

A nyomozás menetében váratlan fordulatot teremtett, hogy a kamaraerdői HÉV megállótól nem messze egy orosz őrmestert találtak lőtt sebekkel, életveszélyes sérüléssel. Az illető kórházba szállítása után meghalt. A politikai rendészeti osztály ezt követő napon őrizetbe vette Unden Miklós másodéves joghallgatót, akiről kiderítette, hogy a röpcédula-terjesztés megszervezője volt. A megijedt joghallgató rövid kihallgatás után a detektívek legnagyobb megdöbbenésére bevallotta, hogy a Kamaraerdőnél lelőtt orosz katonát ő gyilkolta meg társával, Dietzl László műegyetemi hallgatóval együtt. A politikai rendészeti osztály most már teljes erővel hozzálátott a fasiszta szervezkedés felgöngyölítéséhez és csakhamar őrizetben voltak a szervezés vezérei, valamint tagjai….

Forrás: Gyilkos fasiszta összeesküvést leplezett le a rendőrség, Kis Ujság 60. évfolyam 132. szám, 1946. június 14.

70 év távlatából már jól érzékelhető, hogy a történteknek két verziója volt:

A szovjetek szerint ez történt:

“A cserkészek a Kamaraerdőben lesben állva, hátulról lelőttek egy szovjet őrmestert, majd kifosztották és eltemették. A diákoknál nagy fegyverraktárat találtak, melyet további terrorakciók végrehajtása céljából gyűjtöttek össze.”

A nyomozást a magyar politikai rendőrség végezte, június 26-ig, utána az NKVD vettei át. A tárgyalást szeptember 9-én folytatják le a Conti utcában, az ítéleteket a Megszálló Szovjet Hadsereg Budapesti Hadbírósága mondta ki.

Letartóztatás:

  • június 6.: 36 gyerek
  • június 10.: néhány cserkész-vezető, akikkel néhány fiú találkozott, mikor a gyilkosság után fent jártak a cserkész székházban, köztük volt Kölley György is.

Ítélet:

  • Unden Károly cserkész-rajparancsnokot, Ditzl Károly és Botfalvy György cserkészeket golyó általi halálra ítélték.
  • Kölley György: 7,5 év büntetést kapott, amit a Gulágon le is töltött.

Ítélet nélkül sok diákot internáltak, ők csak 1953-ban szabadultak, testben és lélekben megtörve, sokan súlyos, életük végéig tartó betegséggel.

A kamaerdei ügy vádlottjai

A rekonstruálható valódi történet:

A bencés cserkészcsapat egyik raja - 15 éves fiúk - elhatározta, hogy kirándulást szervez a Kamaraerdőbe. Össze is szedelődzködtek. Az egyik fiú hegedűtokot vitt magával, melyben - az ostrom alatti harcoknál az utcán talált - géppisztoly volt. Jól ápolt és megtöltött fegyver. A biztonság kedvéért vitte magával, mert akkor még elég zavaros volt a helyzet - a sok kóbor szovjet katona miatt.

Kimentek a Kamara-erdőbe, egy tisztáson letelepedtek, énekeltek, játszottak, amikor zörrent a bokor, és megjelent egy részeg orosz őrmester, kezében fegyverrel. Erre az egyik fiú elővette a géppisztolyt, és amikor az orosz kibiztosította fegyverét, a gyerek egy sorozatot eresztett bele. A szovjet őrmester azonnal összeesett, és meghalt. A megrémült gyerekek gyorsan elásták a holttestet mindenestől, ahogy volt, aztán hazaindultak.

A korabeli sajtó így számolt be az eljárásról… Elgondolkozhatunk azon, hogy mi történt a kihallgatások során, míg elérték, hogy a vádlottak az alábbi vallomást adják...

“A kamaraerdői állomás felé mentünk – kezdte meg a helyszínen vallomását Dietzl László –, amikor egy orosz katonát láttunk feltűnni. Szóltam Miklósnak, hogy itt az alkalom, „elintézhetjük” az elsőt. Miklós ballonkabátja alatt felhúzta revolverét és vártuk, hogy mikor megy el mellettünk az orosz. Én is kivettem revolveremet azzal, hogy fedezni fogom Undent. Alig halad el mellettünk az őrmester, talán pár lépésnyire volt tőlünk, mikor Miklós előrántotta revolverét és belelőtt az oroszba, majd mikor látta, hogy az rögtön nem esik össze, – úgy látszik idegességében, – tette hozzá Dietzl –, még hatszor belelőtt. Ezután levettük karóráját és elvettük készpénzét.

A helyszíni szemlét vezető rendőrtiszt kérdésére elmondották, hogy a karórát és a pénzt a mozgalom anyagi fedezetéül akarták felhasználni. Egyébként a két gyilkos töredelmes vallomásban van, úgy a gyilkossággal, mint a szervezkedéssel kapcsolatban minden nyomozati adatot megerősítettek. Ügyüket legrövidebb időn belül, valószínűleg még e héten az államügyészséghez teszik át…”

Elgondolkozhatunk azon is, hogy miért történt mindez. A kiépülő ateista kommunista diktatúra ellenségének tekintett minden közösséget, amit nem ő irányított, legyen szó horgászegyesületről, énekkarról vagy ifjúsági közösségről. Ez utóbbiakra külön is “odafigyeltek”, mert tudták, hogy az ifjúságé a jövő és – ahogy fogalmaztak – a fiatalok lelke egy tiszta lap, nem mindegy, hogy ki írja rá és milyen színnel az első szót… Különösen veszélyesek voltak azok a személyek, akik “a népek ópiumát”, a “kleriko-fasisztoid szemléletet” írták e lapra, csepegtették a fiatalok lelkébe. Ezért lettek a rendszer fő ellenségei az ifjúsági munkát végző papok, lelkészek, hittanárok.

A hatalom, mely mögött ott állt a megszálló Vörös Hadsereg is, csak az alkalmat várta, az ürügyet kereste arra, hogy lecsaphasson. A “kamaraerdei ügy” ilyen volt… Az már csupán “technikai részletkérdés”, hogy kiknek az ügyét kapcsolták össze, hány embert vontak be az eljárásba, mi lett végül a vád, hisz az ítéleteket már előre megírták… Egy dolog volt fontos még: minél több ember tudjon az eljárásról, érezze magát fenyegetve.

A KMCsSz története

A KMCSSZ, azaz a Külföldi Magyar Cserkészszövetség

Kölley György mint tapasztalt ifjúsági vezető és képzett cserkésztiszt, külföldre kerülésekor bekapcsolódott a KMCSSZ munkájába. Ez a szervezet akkor már több évtizedes gyakorlattal rendelkezett, hisz a második világháború alatt és után nyugatra került, illetve menekült cserkészvezetők hozták létre. Amikor az anyaországban betiltották a cserkészmunkát, felvették a Magyar Cserkész Szövetség nevet, amit egészen a hazai újraindulásig használtak. Ekkor - 1989-ben - változtatták a nevüket Külföldi Magyar Cserkészszövetségre.

A menekült gyerekkel való foglalkozás, melyhez a megszálló nyugati hatalmak engedélyét is megszerezték, oly eredményes volt, hogy amikor a ‘40-es évek végén az európai menekülttáborok kiürültek, sorra születtek a csapatok Dél-Amerikában, az USA és Kanada területén, valamint Ausztráliában. A nyugat-európai országokban lévő csapatok élete 1956 után lendült fel, mert az ekkor nyugatra menekültek jelentős része a kontinensen maradt. Ezen csapatok életét fogja össze a KMCSSZ I. Cserkészkerülete, melynek meghatározó vezetője lett Kölley György, vagy ahogy ekkor már mindenki emlegette: Gyurka bá’.

Külföldi Magyar Cserkészszövetség életében továbbéltek a világháború előtti cserkészet hagyományai, értékei, de új dolgok is születtek. Egyrészt felerősödött és egyre tudatosabban művelt területté vált a regöscserkészet, azaz a néphagyományokat ápoló, felelevenítő és az új, már külföldön született generációnak átadó, cserkészeten belüli törekvés.

Másik sajátosság a kiscserkészet megerősödése, és az óvodás korosztály felé való tudatos nyitás volt, ugyanis sok esetben a magyar nyelv elsajátítására, gyakorlására csak itt nyílt lehetőségük. Ezt egészítette ki a kiépülő magyar iskolarendszer is, amely a befogadó országok oktatásából hiányzó magyar irodalom, történelem, földrajz és néprajz tudást adja át a gyerekeknek, fiataloknak. Ehhez természetesen tankönyveket is készítettek és 1954-től 2002-ig 2880-an szereztek érettségit e tárgyakból!

Mivel a cserkész világszervezet (WOSM) -hosszas viták után- nem ismerte el a menekült szövetségeket jogszerűen működő szövetségeknek, kialakították a saját kapcsolatrendszerüket. Ennek maradandó elemévé a dzsemborik mintájára öt évente  megrendezett jubileumi táborok váltak, melyeket kerettörténetét mindig valamely jeles magyar történelmi esemény felidézése, újraélése képezi. Ezeket kerületenként -lényegében földrészenként- tartják, de a “központi” táborban, amit a New York állam északi szélén lévő Sík Sándor Cserkészparkban (Fillmore) tartanak, nemcsak az USA és Kanada területén dolgozó cserkészek vesznek részt, hanem mindig vannak távolabbról érkezők is.

Gyurka bá’ az I. cserkészkerület élén

Kölley György 1970-ben lett a Külföldi Magyar Cserkészszövetség I. (Európai) Kerületének vezetője. E tisztséget majd két évtizeden át, 1989-ig töltötte be. Ezt követően a KMCSSZ egyik tiszteletbeli elnöke volt. Azok a fiatalok, akik ekkor cserkészkedtek Európa-szerte a magyar cserkészcsapatokban, egy sokszínű és változatos életű cserkészkerület életére gondolhatnak vissza.

A húsvéti iskolai szünetet felhasználva született meg 1978-ban az első kerületi regöstábor, amikor egy-egy magyar tájegységgel ismerkedtek meg a résztvevők. Táncokkal, népdalokkal, népi építészettel, népszokásokkal. A tábor végén ezek anyagát írott formában is haza tudták vinni! Így az egymást követő évek során “bejárták” a Kárpát-medencét. A vezetőket évről évre a tiszti konferenciák alkalmai hozzák össze.

Gyurka bá’ idejében a kerületi jubileumi táborok mellett egyre fontosabbá váltak a köztes időben megszervezett kerületi táborok, olyannyira, hogy sok csapat számára ez jelentette a nyári tábort is.

Gyurka bá’ két területen is sokat tudott segíteni: katolikus papként a cserkészek lelkigondozásában tudott segíteni, így az Európában dolgozó nagyon kevés magyarul beszélő pap/lelkész csapata egy újabb taggal bővült. Képzett és komoly gyakorlattal rendelkező cserkészvezetőként a táborok, rendezvények szakmai oldalához is hozzá tudott szólni, sőt…

Számtalan európai cserkész életében meghatározó intézmény volt a Kastl-ban 1958 óta működő Magyar Gimnázium, amely a Gyurka bá’ irányította cserkészkerület egyik fontos bástyája volt. Az 1980-as években születtek meg a KMCSSZ tematikus táborai (elsőként a Corvina-tábor) melyekben a komoly tanulást, múltunk megismerését és a cserkésztáborok keretmeséit és ennek játékát sikeresen ötvözték. Ezek többségét a fillmorei táborban tartották, de néhányat Európában is megrendeztek. A KMCSSZ és az I. Cserkészkerület életét és jövőjét alapvetően meghatározta a vezetőképzés.  Ennek első szintjén a középiskolás korosztály számára kidolgozott őrsvezetőképzés áll. Ez arra készíti fel a fiatalokat, hogy kortárs vezetőként (cserkész szakszóval: őrsvezetőként) 8-12, nála pár évvel fiatalabb gyereket vezessenek. Ezen táborok életében Gyurka bá’ is aktív szerepet vállalt.

A vezetőképzés második szintje a segédtiszt-képzés, meky az érettségizett fiataloknak a nagyobb, 30-40 fős közösségek, rajok és csapatok vezetéséhez szükséges ismereteket adja át. Gyurka bá’ idejében ez kevésbé volt hangsúlyos az I. Cserkészkerületben, illetve a fiatalabb vezetők vállalták ennek megszervezését. A harmadik szinten a cserkésztisztképzés áll, ezt a KMCSSZ-ben csak egy helyen, a központban, Fillmore-ban végzik. Ez biztosította és biztosítja ma is, hogy a (több)kontinensnyi távolság ellenére egységes legyen a szervezet, és a személyes kapcsolatok is behálózzák.

Az egymás megismerésének, a vezetők közötti kapcsolatok kialakításnak fontos eszközévé váltak az őrsvezetői körutak szervezése. Ez hatalmas lendületet kapott a magyarországi, majd a kárpát-medencei cserkészet újraéledése után.

Gyurka bá’ mondásai

  • “Fog ez menni, emberek!”
  • “Higgyetek a kevesek egymásba tett kezében!”
  • “10 országból, 16 nyelven”

Kölley György

Kölley György élete évszámokban

1919. szeptember 29.  Budapesten született

1929. február 6. cserkész fogadalmat tett

középiskolai tanulmányok az esztergomi, majd a budapesti bencés gimnáziumban, boldog cserkész évek őrsvezetőként, majd rajvezetőként a „farkaskölykökkel”

1940- től papnövendék Székesfehérváron

A háború évei alatt a fehérvári egyházmegye szeminaristája, közben a Magyar Cserkészszövetség kiscserkész előadója

1946. június 10. húga pesti lakásában letartóztatják, az Andrássy út 60-ba szállítják. (Kamaraerdei ügy)

1954 február „Kölley Gyurka hazajött” –  pár hónapos házi őrizet után már hittancsoportokat, kirándulásokat szervez.

teológiai tanulmányok  folytatása Szegeden, majd Székesfehérváron

1956. június 21.  Shvoy Lajos fehérvári megyéspüspök pappá szenteli.

1956-1969 Dunabogdány plébánosa.

1961. február 6. Ismét letartóztatják, három év börtönbüntetésre ítélik. 

1963. Amnesztiával szabadul, de rendőri felügyelet alatt áll, papi tevékenységét szinte teljesen ellehetetlenítik a folyamatos ellenőrzések.

1969. július 1.  Külföldre távozik, Münchenben él.

Átveszi az európai magyar cserkészkerület vezetését, fáradhatatlanul szervezi a cserkésztáborokat.

Az 1989-es rendszerváltás után az elsők között szervez körutakat  Kárpátaljára és Erdélybe.

1990. július 10. II. János Pál pápa fogadja a Kölley György, a Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke által vezetett magyar cserkészcsapatot.

1993. Münchenből végleg hazaköltözik Leányfalura, a régi családi birtok helyén épült Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házba.

2005. március 14. Leányfalu - Visszaadja lelkét Teremtőjének

Kölley György pere - 1946

1946. június 10-én - a kommunista államvédelemre jellemző módon - hajnali két órakor csengették fel és rövid időt hagyva az összekészülődésre, fekete autóba tuszkolva elszállították. Kölley György akkor még nem sejtette, hogy ezzel nyolc évig tartó meghurcoltatása vette kezdetét, hiszen számtalan szenvedés és megaláztatás után csak 1954-ben térhetett vissza szabad emberként családjához.

Először a „borzalmak házába”, azaz az Andrássy út 60-ba vitték. Ez volt a diktatúra legkegyetlenebb színtere a kommunizmus évei alatt.1945-től a kommunista politikai rendőrség (ÁVO majd ÁVH) rendezkedett itt be. A kommunista rendszer ellenségeinek kikiáltott embereket itt kínozták halálra, kergették öngyilkosságba vagy csikartak ki belőlük vallomásokat. A verés, az órákig tartó falhoz állítás, az örökké égő villany, a levegőhiány, az alvásmegvonás, az éheztetés, és az állandó üvöltés megtették a várt hatást: a megtört emberek aláírták az előre elkészített vallomást.

„A kihallgatás azzal kezdődött, hogy odaállítottak egy fal elé. A fal üvegszilánkokkal volt beszórva, és hátulról hatalmas reflektor világította meg. Ha az ember nyitva tartotta a szemét, teljesen elvakult. Lábujjhegyre kellett állni, két karomat kitárni és a szememet tilos volt becsukni. Mondanom sem kell, hogy egy óra alatt kimerül az ember és összeesik, mint ahogy ez velem is megtörtént. Mellettem is egymás után hallottam a puffanásokat,  de nem volt szabad oldalra nézni. Aztán egy vödör hideg vizet loccsantottak a nyakamba, és újra felálltam.”   

Kölley György (Gyurka bá’) itt, az Andrássy út 60-ban, egy kihallgatás alkalmával tudta meg, hogy a kamaraerdei gyilkossággal kapcsolatban került börtönbe, bár ő az ügyről semmit sem tudott. Gyurka bá’-t bűnösnek találták és tovább küldték a kőbányai Gyűjtőfogházba, ahol két hetet töltött el több pap és szerzetes fogoly között.  A kőbányai Kozma utcában található 800 fős épületben működött az úgynevezett Kisfogház is. Itt már a Rákosi-rendszerben is végeztek ki politikai foglyokat, 1956 után pedig a kádári megtorlás központi helyszínévé vált. Itt végezték ki többek között Nagy Imrét, a forradalom miniszterelnökét is.

A gyűjtőfogház, - hogy így fejezzem ki magam – tulajdonképpen „humánus” intézmény volt. Napközben kinyitották a zárkák ajtaját, és pár órán keresztül át lehetett járni egyikből a másikba beszélgetni a fogolytársakkal. Körülbelül két hetet tölthettem ott.”

Kölley Györgyöt ezt követően a belvárosi Markó utcai börtönbe hurcolták. Itt zajlottak 1945-ben a háborús bűnösök népbírósági perei, akik közül többeket (pl. a háborús miniszterelnököket) a szűk börtönudvaron népes közönség előtt végeztek ki.

„A Markó utca is elég hírhedt börtön volt abban az időben – de később is…. Már az első nap délelőttjén kihallgatásra vittek a főügyészhez, akit doktor Auernek neveztek. Mint később megtudtam, hírhedt ember volt, sok fontos perben képviselte az állam érdekeit, sok halálos ítéletet javasolt.”

Innen átvitték a városligeti Vilma királyné útja 33. alatti villába, amelybe a szovjet politikai rendőrség, az NKVD rendezkedett be. Ez a szervezet felelt többek között a külföldi kormányok befolyásolásáért, érvényesítette a sztálini politikát a szovjetek által megszállt országokban. Itt a pincében páter Vág és Olofsson Placid atya elmondták neki a kamara erdei gyilkosság igaz történetét, ami nagyban eltért attól, amit neki mondtak.

„Letuszkoltak a pincébe. Lerángatták és átmotozták minden ruhámat. Egy inget, alsónadrágot, fekete hosszúnadrágot tarthattam csak meg. A többit mondván, hogy „úgysem lesz rá szükségem”, elvették. Aztán belöktek a mosókonyhába és rám zárták az ajtót.”

„Pár nap múlva, egy éjszaka, éjfél után nyílt az ajtó. Engem szólítottak. Az őr mondta, hogy kihallgatásra visz. (Tudni kell, hogy úgy az ÁVÓ-nál, mint a kémelhárításnál a kihallgatások mindig éjjel 12 és hajnal 4 óra között voltak, úgyhogy a foglyok nem a legjobb állapotban kerültek oda, s persze vissza sem a zárkába –, amit talán nem is kell mondanom.”

„Az őrnagy leültetett és átadott egy papírt a titkárnőnek, hogy olvassa fel nekem. Ez egy jegyzőkönyv volt, amelyben „beismerem”, hogy tudomásom volt több szovjetellenes ifjúsági összeesküvésről, de nem tettem feljelentést. Én azonban megtagadtam ennek az ívnek az aláírását, mondván, hogy életemben nem hallottam semmiféle összeesküvésről.”

„Az őrnagy annyira dühbe jött, hogy majd földöntötte az asztalt. Odaugrott hozzám, és leakasztott két hatalmas pofont. Egyből lefordultam a székről, de ismét visszarángatott és a tolmácsnő útján közölte: - Nézze, ha aláírja, ha nem, ez a vallomás akkor is érvényes lesz. Legfeljebb keresztet teszek az aláírás helyére, azzal a megjegyzéssel, hogy „analfabéta”. “

Ezek után társaival együtt átszállították a szovjet katonai elhárítás Conti utcai börtönébe. Letartóztatott politikusokat és külföldi diplomatákat gyakran elegáns kocsikban hozták ide - lefüggönyözve, hogy ne tudhassák, hol őrzik őket. Itt sok esetben orosz katonai bírák mondták ki az ítéletet magyar állampolgárok felett.

Zárkában helyeztek el bennünket. Az ablakok mind ki voltak törve, nem volt sem ágynemű, sem takaró, semmi az égvilágon, csupán a puszta padló, de annak örültünk, hogy legalább világos helyen voltunk, besütött a nap, sőt beépített WC is volt. Az élelmezés nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint másutt (csalánleves és szárazkenyér), de egy zárkában csak hatan-heten tartózkodtunk.”

Itt került sor a tárgyalásra, mely során Kölley Györgyöt 1946. szeptember 9-én a szovjet hadbíróság nyolc év börtönre ítélte, amelyet szovjet munkatáborban (Gulag) kellett letöltenie.

„A tárgyalás rövid és egyszerű volt. A törvényszék öt tagja vörös terítővel letakart asztalnál helyezkedett el, mind katonai díszegyenruhában. Oldalt, egy kis asztal mellett ült a hírhedt asszonyka, aki a tolmács szerepét töltötte be.”

„A tárgyalás végén ítélethozatalra vonultak vissza, és az ítéletek negyed óra leforgása alatt megszülettek. Három hatalmas gépelt oldalon készen állt a szöveg is, amit felolvastak. (Alig hiszem, hogy ezt akkor és ott készítették volna.) Az előttünk ülők 15, 20, 25 évet kaptak, de mi  csak 7-8 évet – a szovjet szabvány szerint.”

A perben a legsúlyosabb ítélet a halál volt, a legenyhébb pedig 7-8 év büntetés volt a Szovjetunióban, ennyit kapott Gyurka bá’ is. Ezt követően a sopronkőhidai közép-európai gyűjtőállomásra vitték őket. Miután itt kivégezték a halálra ítélteket, a többiek elindultak a Szovjetunió felé.

"a tragédiához hozzátartozik, hogy mi, akik még ottmaradtunk és minden nap sétáltunk a belső udvaron - ahová a zárkák nyíltak - láttuk azt a cellát is, ahol valószínűleg életük utolsó napjait  töltötték Unden Miklós, Kiss Szaléz, Ditzl Károly, Botfalvay Gyurka, Király Gyurka és sokan mások, akikről nem tudok. Isten nyugosztalja őket, adjon nekik békét és jutalmat azért a jó magyar szívért-lélekért, amellyel itt a földön éltek!"

Kölley György meghurcoltatásának történetét az Értetek és miattatok c. könyvben beszéli el.

Egy műtéte után hosszabb időre betegágyhoz volt kötve, ekkor mondta fel magnókazettára élete történetét. Ezt az anyagot Saáry Éva alakította könyvvé.

Kölley György a GULAG-on - az út

Kölley György 1946-1954 között nyolc éven át raboskodott a Gulag táboraiban.

A Gulag felé vezető útjának első állomása Sopronban volt. A Sopronkőhidai Fegyház és Börtönt kiürítették, és a szovjet csapatok 1945. tavaszán hadifogolytábort létesítettek benne, majd a szövetséges hatalmak hadbíróságának börtöneként működött. Itt halálraítélteket is végeztek ki, az úgynevezett szovjet módszerrel…

„Hajnali öt körül érkeztünk meg. Kitereltek minket a marhavagonokból, hátul bőr cipőfűzővel összekötötték mindenkinek a kezét és – szovjet őrség kíséretében – végighajtottak minket az utcán, egészen a börtönig.”

„Eljutottunk a szovjet katonai fegyházig, mert akkor már az volt: Közép-Európa gyűjtőállomása.  Azokat, akiket a különböző országokban az utcán elkaptak , vagy akiket hatósági állambiztonsági szervek fogtak el és adtak át az oroszoknak, mind ide hurcolták. Innen kerültek be azután a Szovjetunió belsejébe.”

„A halálraítéltet átvitték az orvosi rendelőbe, lefektették a vizsgáló asztalra, lekötözték és a vénájába levegőinjekciót adtak, ami azonnal szétdobta a szívét. Mindez olyan gyorsan és hangtalanul történt, hogy soha senki nem szerzett róla tudomást. A halottat lepedővel leterítették, kivitték, és valahol elföldelték. Ez volt abban az időben a szovjet módszer. tehát az elítélteket nem lőtték agyon, nem akasztották fel, hanem csöndesen tüntették el az élők sorából.”

Néhány hét elteltével innen indították útnak a foglyokat vasúton a Szovjetunióba, pokoli körülmények között. Az elosztás az akkor már a Szovjetunió által bekebelezett, soknemzetiségű Lemberg (Lvov, Lviv) városában történt, amely a térség egyik legrégebbi közlekedési csomópontja volt, így fontos fogolyelosztó tábort működtettek itt a szovjetek.

„Vegyesen voltunk, politikai foglyok és szovjet állampolgárok (katonaszökevények, rablók, banditák, akiket útközben fogtak el, vagy a lakosság jelentett fel.) A gonosztevők azonnal összebarátkoztak, majd össze is játszottak az őrséggel. Nekik szabad bejárásuk volt a szobákba, minden fogolytól azt vettek el, amit akartak. A Sopronkőhidán kapott bilgeri csizma így került le a lábamról már másnap, mert az egyik banditának megtetszett. Odarohant és kezdte leráncigálni rólam. Mikor ellenálltam, úgy vágott képen egy széklábbal, mint annak a rendje. Azonnal láttam, hogy itt nincs mit tenni. De hozzám hasonlóan jártak a többi foglyok is.”

Alvóhelyünk a padló volt, ahol ugyanabban a ruhában feküdtünk, melyben a Vilma királynő utcából elvittek minket. Piszkosak, tépettek, szakállasak voltunk. Ha most egy képen viszontlátnám úgy magam, nem hinném el, hogy az én vagyok.”

Közben megint orvoshoz tereltek bennünket, aki vörös festékkel rárajzolta a fenekünkre a kategóriaszámot, amit nem lehetett lemosni. Ezzel lehetett egy fogolyról később is megállapítani, hova tartozik.”

A lembergi elosztótáborból embertelen körülmények között szállították tovább a novemberi hidegben Kölley Györgyöt és társait a Szovjetunió észak-nyugati területére, Finn-Karéliába.

„Marhavagonokba zártak minket, mindegyikbe annyi embert, amennyit ők „megfelelőnek” ítéltek. A marhavagon közepén, kb. 1,20 méter magasságban még egy deszkaemelvény volt,  azon négyszögletesre kifűrészelt lyuk, melyhez kis létra támaszkodott. A társaság egy részének fel kellett másznia, a másik része pedig lent maradt az alsó szinten. Nekem szerencsém volt, mert alulra kerültem, ahol jobb levegő volt. A foglyok párája, bűze mind felszállt, s a föntiek fulladoztak a rossz levegőben.”

„A padló szinte teljesen jeges volt, se szalma, se semmi nem volt a földön. Ültünk a hol vizes, hol fagyott deszkapadlón, s így természetes, hogy egyikünk, másikunk gyorsan felfázott, s aki egyszer felfázott, annak vége volt. Orvosságot nem kaptunk. Kétszer hoztak naponta levest, (hol csalán, hol hántolatlan zableves volt). Majd egy darab kenyeret és sós halat  adtak, ami után rettenetesen megszomjaztunk. Víz viszont nem volt! Aki egyszer hasmenést kapott, hamarosan meghalt, mert nem rendelkezett ellenálló erővel. Esténként összebújtunk, hogy enyhítsük a fázást. Egy hajnalban arra ébredtem, hogy az egyik oldalam nagyon hideg. Odafordultam és megtapogattam: ott ült az öreg bácsi holtan. Álmában érte a vég.”

1946. novemberében érkeztek meg az Onyega-tó melletti Medvezhyegorsk (Medvezsugorszk) nevű városhoz közeli táborba. Itt a foglyoknak erdőirtást és fakitermelést kellett végezniük gépek nélkül, sokszor -40 Celsius fokos fagyban.

„Elvittek, hogy kettesével 3-4 méteres, hatalmas rönköket  cipeljünk be a táborba. Olyan legyengült állapotban voltunk, hogy alig tudtunk járni. Az őrök kezében korbács volt, és farkaskutyákkal vettek minket körül. A pisztolytáskájukat nyitva tartották, ha valaki szökni próbált, azonnal agyonlőtték.”

„Engem odatettek egy 75 éves ukrán bácsi mellé, hogy vigyük ketten a gerendát. Persze felemelni sem tudtuk. Két másik fogoly segített. Alighogy elindultunk, az öreg összecsuklott. Az őr dühösen odarohant és – anélkül, hogy bármit mondott volna – agyonlőtte.”

„Nagyon legyengült állapotban voltam. Nem volt gyógyszer, nem volt kötszer, nem volt C-vitamin. Naponta kétszer kaptunk itt is levest (sokszor csak félig megfőve) és a kenyér jéghideg, majdnem fagyott volt. Nem egyszer az ingünk , a koszos ingünk alatt melengettük. Akkor már tele voltunk tetvekkel és sebekkel. Arcunk beesett és sápadt volt, szemeink karikásak. Mindnyájan egyformán néztünk ki, és vártuk – majdhogynem mondhatnám – a halált.”

„Súlyosbította a helyzetet a nem megfelelő ruházat, a szalmapapucs, amely örökösen átázott, és sohasem lehetett teljesen kiszárítani. Ilyen körülmények között a pusztulás szinte elkerülhetetlen volt. Nagyon kevesen maradtak életben. Napi 2-3 ember halt meg a barakkokban. Ketten-hárman búcsúztak el tőlünk naponta – rettenetes kínok között. A distrófia, a skorbut tizedelte  leginkább a foglyokat, ezen kívül a rossz ellátás, és a párás hideg klíma.”

Kölley György a GULAG-on - rabságból fogságba

Négy éven át raboskodott a medvezsugorszki táborban Kölley György. Életben maradását egy szintén cserkész múlttal rendelkező litván orvosnak köszönhette, aki maga mellé vette és így ápolóként viszonylagosan jó helyzetbe került.

„Átjavítottam a kartotékodat. Kikapartam róla, hogy „papnövendék”, helyébe írtam: „orvostanhallgató”. Ez elég ahhoz, hogy – ha kérem – itt hagyjanak, ne vigyenek tovább más helyre, ahol elpusztulnál. Hidd el, ha sikerül átvészelned az első pár évet, megmentetted az életed! Nagyon igaza volt!”

1950-ben felszámolták a medvezsugorszki tábort, a megfogyatkozott rabokat átcsoportosították. Kölley Györgyöt átszállították  a Potyma 7. számú munkatáborba, amely a mordvinföldi büntetőtáborok zónájához tartozott. Ebben  a lágerben már 1930-tól fakitermelés zajlott a vasút tűzifával való ellátásáért, majd kovácsoló- és szerelőüzemet alapítottak vasúti kocsik részegységeinek gyártására. 1950-ben már fafeldolgozó üzem is működött itt. Kölley György itt is hamar pártfogókra lelt. Korábbi litván orvos segítőjének üzenetére itteni litván fogoly papok siettek segítségére: rádiódobozokat gyártó egység minőségellenőrévé nevezték ki, majd idővel főellenőr lett, így létfeltételei sokat javultak.

„Ez már munkatábor volt, lakói a szomszédos faárugyárban dolgoztak. A gyárat és a tábort háromszoros drótkerítés vette körül, ezen kívül őrtornyok, farkaskutyák.”

„1950-ben a Szovjetunióban sokat változtak a viszonyok, s amilyen arányban javult a kint élő lakosság élete, olyan arányban vált elviselhetőbbé a rabok sorsa is. Itt kaptuk például az első cipőt. Műanyagból készül, ócska volt, de mégiscsak cipő, ami nem engedte át az esővizet. Eben a táborban már kéthetente cserélték a fehérneműt, sőt ágyneműt is adtak.”

Hosszúnak tűntek az évek, de mégis eljött 1953. március 29-e, Sztálin halálának napja. Őreink viselkedése azonnal megváltozott, jámborabbak, megértőbbek lettek…

1954. februárjában Kölley Györgyöt minden előzmény nélkül hivatták:

“Te disznó! Kaptunk egy táviratot a külügyminisztériumtól, amit a belügyminisztérium is szignált. Az van benne, hogy téged azonnal pakoltatni kell, és holnap reggel útnak indítani. Szabadulsz. Amnesztiát kaptál.”

“Nagy Imre akkor lett miniszterelnök, és ő adott be Malenkovhoz egy kérvényt, amelyben 247 fogoly hazaengedését kérte. (…)  Én úgy kerültem a listára, hogy Shvoy püspök atya, az én szeretett püspököm, mint hittantanár Nagy Imrének is oktatója volt. Attól kezdve tartottak egy bizonyos kapcsolatot, és amikor Nagy Imre miniszterelnök let, Shvoy püspök atya írt neki pár sort, amiben kérte őt, hogy engem is  vegyen fel erre a bizonyos listára.”

A hazaengedett foglyokat azonban útban otthonuk felé a lembergi táborban egy időre újra megállították, ahol olyan állapotba hozták őket, amely diplomáciailag vállalható volt.

“Amikor a táborba kerültem 45 kiló voltam, mikor eljöttem 60 és fél. (…)Végül mindenkit civil ruhába öltöztettek (…) és elindultunk.”

Ezekkel a szavakkal engedték el őket:

"Tévedések mindig voltak, vannak és lesznek. S ti tévedések áldozatai vagytok. Nekünk nem volt időnk arra, hogy mindenkinek az ügyét külön felülvizsgáljuk, és elfogadtunk minden vádat, amit a magyar hatóságoktól kaptunk.(…) Akiknél rájöttünk, hogy valami tévedés állt fönn, most visszaadjuk Magyarországnak.”

A hazaengedett foglyok Záhonynál lépték át a magyar határt. Itt azonban már az ÁVH emberei fogadták őket, akik rosszabbul bántak a Gulagról hazatérő magyarokkal, mint az oroszok. Megérkezésük után súlyosan megfenyegették őket, hogy kinti élményeikről soha senkinek sem beszélhetnek, mert akkor visszaküldik őket…

„Záhonynál értük el a magyar határt. Alighogy elhagytuk, a vonat nagy fékezéssel megállt. Kiszállni! – ordították. Mindnyájan leugráltunk. Egy perc alatt körbevettek minket az államvédelmi katonák, és gumibotokkal alaposan elagyabugyáltak bennünket. Na gondoltuk, jól nézünk ki. Megérkeztünk az egyik pokolból, és mindjárt beleesünk a másik pokolba. Egy fél óra múlva, vezényszóra abbahagyták a verést. Az egyik bőrkabátos felugrott a vagon tetejére és kiabálni kezdett: - Ide figyeljetek, gazemberek! Most az egyszer megkönyörülünk rajtatok, hazajöttetek, de jegyezzétek meg magatoknak: mi nem felejtünk! Aki nem fog úgy viselkedni idehaza, ahogy elvárjuk, annak jajj lesz.”

Kölley György további élete

Gyurka bá’ további élettörténete összefonódik a katakombacserkészettel, majd pedig a KMCSZ történetével.

Kölley György temetése

Szent Anna cserkészcsapat

Az 1004. Szent Anna cserkészcsapat az 1912-ben alakult Magyar Cserkészszövetség tagja. Leányfalun 1989 óta működik cserkészet, 1991 óta önálló csapatként.

A 2000-es évek első felének szünetelése után 2007-től újraindulva és megerősödve vágtunk bele a cserkészmunkába. 2016. márciusában egy fesztivállal ünnepeltük csapatunk megalakulásának és zászlószentelésének 25. évfordulóját.

Nagy öröm, hogy 25 éves közösségért végzett munkánkat 2016-ban az önkormányzat Leányfaluért emlékérem adományozásával ismerte el.

Évközi munka

Csapatunkban kiscserkésztől a roverig vannak cserkészek. Hetente őrsi foglalkozásokat tartunk, havonta szervezünk nagyobb programokat, kirándulásokat.

Az adventi időszakban jótékonysági vásárral készülünk, az őrsök betlehemezéssel járják a családokat. A cserkészek tavasszal a próbázás során egy akadályverseny keretében adnak számot az évközben megszerzett tudásukról. Évente néhányszor többnapos „portyára” megyünk.

Nyári táborok

A különböző korosztályok a nyár során más-más jellegű táborozáson vesznek részt.

Az 1-3. osztályos korú kiscserkészek tábora 5 napos, erdei kulcsosházban zajlik.

A 10 évesnél idősebbeknek, cserkész korúaknak 8-10 napos, nomád jellegű a nagytábora.

A legnagyobbak számára 6-7 napos mozgó tábort (gyalogos vándortúra, vízitúra…) szervezünk.

Az őrsök irányítására készülő fiatalok pedig az ehhez szükséges tudást vezetőképző táborban szerezhetik meg.

Leányfalu, Dunakanyar

Kölley György és Dunabogdány

Papi életem legkedvesebb állomása volt ez a falu, ahol 1956-1969 között laktam és dolgoztam. Pedig kicsit félve mentem oda. De szinte napok alatt megszerettem s szívembe zártam ezt a környéket és a község minden lakóját.”

Az  Állami Egyházügyi Hivatal  Kölley György „előéletének” ismeretében csak ahhoz járult hozzá, hogy Budapesten kívüli plébánián tevékenykedhet, így került a városi fiú Dunabogdányba, a dunakanyari sváb településre.

A dunabogdányi gyerekek tiszta szívűek, tiszta lelkűek. Nagyon sokat foglalkoztam velük. Az első naptól a szívemhez nőttek.

Első dolga volt a hitoktatás megszervezése. Kitartó munkával, nagy lelkesedéssel virágzó hitéletet teremtett: filmvetítések, társasjátékok, lemezhallgatás, kirándulások, éjszakai túrák, pásztorjátékok,”bölcsőcske” német nyelven is.

Csóválta is miatta a fejét a párttitkár, az iskolaigazgató, a tanácselnök, de ők is nagyon megszerettek, s négyszemközt mindig mondták (mert a jó kommunistával csak négyszemközt lehet beszélni!), hogy ők engem kedvelnek, gyerekeik, unokáik is ragaszkodnak hozzám, ezért mellém állnak. De kérik, nagyon vigyázzak, hogy ne legyen baj abból, amit csinálok.”

Összefogta a falu népét a dombra épült dunabogdányi templom kőfalának újjáépítéséhez is, együtt hajlította a vasrácsot a plébánia udvarán a kőbánya kovácsaival, munkásaival. Visszaemlékezéseiben  nagy szeretettel beszél a szorgalmas  bogdányi emberekről, a híres úrnapi körmenetekről,  a fúvószenekarról, az asszonyok által varázsolt csodás virágszőnyegekről.

Mindezek mellett végig tudatában volt annak, hogy minden megmozdulását figyelik a hatóságok. Ezek elől  menekülve indult el 1969. július 1-én Dunabogdányból egy kis kofferrel egy másik világba, Münchenbe.

De a kedves bogdányiakat sem ő, sem a őt a bogdányiak nem felejtették el.

Már a hetvenes évek végén a fúvószenekarral együtt két busszal utaztak Bogdányból  Münchenbe  a fiatalok, palotást táncoltak, e célra varratott gyönyörű ruhákban.

Hazatelepülése után, az 1990-es években is nagy  odaadással vett részt a bogdányi és leányfalui cserkészmozgalom felvirágoztatásában.

1999-ben a bogdányi plébánián ünnepelték 80. születésnapját.

Kölley György és Leányfalu

A Köhler-Kölley család az 1890-es évektől kötődik Leányfaluhoz. A település központjában, a mai Móricz Zsigmond út mentén volt a családi birtok, amelyen Kölley György testvéreivel,  rokon gyermekekkel sok boldog nyarat töltött, és ministrált a leányfalusi kápolnában. Kölley György nagynénje, Köhler Gizella halála után a rokonok lemondtak az örökségről, és az alapító okmány szerint (1947. júlúlius 13.) a telket a rajta található villával együtt  Mária Alapítványként hagyományozták  a leányfalui római  katolikus egyházközség javára, azzal a  megszorítással, hogy az el nem idegeníthető. Ebben az épületben működik ma a Szt, Gellért Lelkigyakorlatos Ház.

Kispapként, amikor  Puszta Sándor a fronton szolgált - más emlékezők szerint, amikor 1945-ben fogva tartották - misézett, hittanórákat is tartott Leányfalun, és lelkes segítője, szervezője volt a  Szívgárdának a Mária-házban.

Később Bogdányból is gyakran járt át Leányfalura Puszta Sándorhoz, akivel hangszalagra vették a papköltők verseit, együtt látogatták meg többek között Sík Sándort, együtt állították össze a cserkészet történetét.

1983 óta áll, és folyamatosan épül, szépül a leányfalui ősi birtokon a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház, ahova Kölley György a rendszerváltás után Münchenből végleg hazatelepül. Bogdányi és leányfalusi barátai költöztetik haza.

Haláláig, 2005-ig volt e ház lakója, ahol emlékét ma is szeretettel őrzik.  

Néhány gondolat egykori hittanosaitól, későbbi cserkészeitől

„ Gyurka bá’-t egy szóval tudnám jellemezni: SZERETET.”

 A „FOG EZ MENNI!”  mondatot gyakran hallottuk tőle.

„Szívesen gondolok a vidám hangulatú délutánokra, a kirándulásokra.”

„Bámultuk Gyurka bá’ „csodalemezjátszóját, amelyre öt lemezt is tudott feltenni, majd sorban lejátszani.”

„Emlékszem a huncut kacsintására, amely megmutatta a benne rejlő gyermeket.”

„Sajnálom, hogy gyermekeim nem ismerhették e nagyszerű embert.”

„Mióta ő nincs velünk, szegényebb lett a világ.”

Impresszum

A kiállítás létrejötte / témaválasztása

2016 a Szovjetúnióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve.

Hogyan is kapcsolódhat ez Leányfaluhoz, a helyi cserkészcsapathoz és fiataljaihoz?

Az összekötő kapocs KÖLLEY GYÖRGY, Gyurka bá’, aki cserkészvezetőként megjárta a Gulagot, családja és papi szolgálata révén is ezer szállal kötődik a Dunakanyarhoz, éveket élt itt, és 2005 óta a leányfalusi temetőben nyugszik.

Innen üldözték el egy másik életbe, Németországba, és amint lehetett, ide tért vissza. Ez az életút összekapcsol régiókat, országokat, sőt kontinenseket, a bajba jutott és a szerencsésebb sorsú embereket, de összeköti a múltat és a jelent is: Gyurka bácsi ifjúság nevelő munkája, a cserkészetben, az egyházban végzett szolgálata teremti meg a kapcsolatot generációk, országok és földrészek között.

A kiállítás megalkotásának módszere

A kiállítás anyagát jórészt gimnazista fiatalok állították össze. Ez kettős célt szolgált:

egyrészt a munka közben maguk is közelebb kerülhettek egy számukra ismeretlen, tőlük már távol álló korhoz, másrészt az anyag könnyebben megszólítja a fiatalabb korosztályt is.

A fiatalok riportokat készítettek, sok-sok könyvet olvastak, kiemelték a lényeget, tömörítettek, fogalmaztak, képet válogattak..., mindezt egy történész, pedagógus, dr. Grynaeus András szakmai irányításával. A grafika, a képi megjelenítés szintén a fiatalok keze munkáját dicséri. A kifejezetten történelmi és helytörténeti részeket felnőtt szakértők dolgozták föl.

A kiállítás létrehozói

Szakértők:

Adorján András, Bedő Szilvia, dr. Grynaeus András, Szelekovszky Beáta

Az 1004. Szent Anna Cserkészcsapat tagjai:

Berényi Laura , Bokor Franciska, Kákonyi Marcell , Ragó Ákos, Ragó Sára, Rudan Kata, Sergyán Zsófia, Szabó Benedek, Szabóné Tegzes Orsolya, Szilágyi Bálint, Tóth Dorottya, Tóth Lili, Tóth Regina

Honlapfejlesztés:

Rudan Pál, Szabó Benedek, Szilágyi Bálint

Köszönetnyilvánítás

Hálásak vagyunk az Értetek és miattatok c. könyv szerkesztőjének, Saáry Évának. Dr. Konthúr Bertalannak, akinek ötlete és érdeme, hogy Kölleyt egy hosszabb kórházi tartózkodása alkalmával rákényszerítette, hogy mondja hangszalagra az élményeit. Munkájuk elsődleges forrásként szolgált.

Köszönjük, hogy emlékeiket megosztották velünk:

Agnes Larroudé (KMCSSZ, Svájc), Konthur Mária (KMCSSZ, Németország, Magyarország), Kovássy Péter (KMCSSZ, Ausztrália-Svájc), Zakariás István (Katakombacserkészet, Magyarország)

És végül...

Álljon itt azok neve, akik segítségünkre voltak a kiállítás anyagának összeállításában, fényképeik és emlékeik megosztásával, tárgyaik rendelkezésünkre bocsájtásával:

Adorján Istvánné, Dr. Bohus Edit, Bonifertné Herr Márta, Dalkó István, Dékány Csaba, Fülöp Edit, Gruber Andrásné, Kovács Gertrúd, Kránicz- Barta Henrietta, Lukács Tibor, Pajor István, Pereházy Pál Adorján, Pizágné Horváth Julianna, Rónay Miklós, Steinné Grúber Katalin, Székely Lászlóné, Weszely István,

Köszönjük az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára segítségét!

Köszönjük a GULAG emlékbizottság pályázati támogatását!

És köszönjük Gyurka bá’-nak, hogy egészen kivételesen dokumentálta a közös élményeket. Több elbeszélő megemlítette, hogy Gyurka bá’ nagyon fontosnak tartotta, hogy cserkészeinek mindig adjon valamit: a programról egy albumot (melyet ő készített és sokszorosított), a táborozások témáját feldolgozó emlékeztetőt, vagy éppen képeslapokat küldött, bárhol is volt, azoknak akik éppen születésnapjukat, vagy más jeles napjukat ünnepelték (ezeket azok is aláírták, akik éppen akkor Gyurka bá’-val voltak).

Sokszor gondoltunk m unkánk során Gyurka bá’ biztatására: „Fog ez menni, emberek!”

 

QR

A tablókra nem férő anyag egy honlapra került: http://gulag.ezernegyes.hu Minden tablón lehet látni egy QR kódot, ami átvezet a honlap megfelelő részére.